DBlog site

A program that has not been tested does not work.

Ma is elővettem a bringát, de ezúttal egy hosszabb túra kedvéért. Eredetileg a Hármashatár-hegyre szerettem volna feltekerni (és ennek megfelelően méreteztem az ellátmányt is), de még reggel úgy gondoltam, hogy ha már úgyis megígértem egy kedves kollégának, hogy fel fogok tekerni Dobogókőre, akkor hajrá. Menni fog ez, mi az a néhány plusz kilométer? Utóbbi kérdés jogos volt, ugyanis nem néztem meg előzőleg, hogy milyen messzire is megyek. Így lett a mai túrám 100 km-es, ami a második leghosszabb, amit egyben letekertem.

Dunakanyar

A szokásos Szentendrére vezető útvonalamon haladtam, mikor elérkeztem ahhoz a bizonyos táblához, amire eddig csak áhítattal tekintettem: jól van, Dani, majd egyszer oda is elmész. Most azonban el is kanyarodtam.

Némi tekerés után már kezdtem izgulni, hogy mikor érek már Dobogókőre, de csak nem érkeztem meg. Csak mentem előre, miközben jó ideje már csak emelkedik alattam az út. Már-már meg kellett állnom egy kicsit pihenni, és kezdtem komolyan várni az úti célt. Már valahol a közelben Jártam, mikor aggódni kezdtem, hogy basszus, már tök fáradt vagyok, és még nem mentem fel azokon a 20 %-os emelkedőkön, amik általában a hegyek lába után következnek. De csak nyomtam tovább...

...és egyszer csak megérkeztem. Nem, nem volt semmiféle durva erőpróba, egyszerűen csak felbukkant a semmiből ez a kis falu. Na, azért közel sem fáradtam el annyira, mint elsőre gondoltam, hogy el fogok. Persze a hazaút ekkor még hátra volt, de az már piskóta volt. Azok a hosszú, kellemes lejtők mutatják meg nekem, hogy miért is érdemes feltekerni az efféle helyekre. Ezek a lejtők óriási motivációt adnak.

Még egy érdekesség: hazafelé úton tettem egy kitérőt a Megyeri hídon csak azért, mert még sosem Bicikliztem rajta, pedig szerintem ez a legszebb híd Budapesten.

Ha nem is erőpróba, de így is volt komoly megpróbáltatás: ahogyan korábban említettem, az uzsonnás készletem kissé alul méretezett volt, így már valahol Budakalásznál elfogyott a vizem. Természetesen már hazafelé. Ha odafelé fogyott volna el, akkor megdöglöttem volna. :D

A másik kellemetlen dolog a sűrű gépjárműforgalom és kerékpárút-nélküliség kombó. Egyszerűen utálok ilyen forgalmas utakon közlekedni, ezért mindenképpen találnom kell majd egy kedvezőbb, alternatív útvonalat.

A minap az jutott eszembe, hogy jó lenne egyszer feltekerni a Citadellához, ha már úgyis ott dolgozom nem messze tőle.

Nos, ma éppen alkalmasnak tartottam rá az időt. A késő délután utolsó napsütéses perceit még sikerült elcsípnem, így nem volt teljesen felesleges magammal vinni a fényképezőgépet.

A Citadelláról

Az egyik munkatársam hozott egy hegesztőpajzsot, hogy majd azzal nézzük a napfogyatkozást.

Az irodában két csoport alakult ki: voltak, akik az ablakban toporogtak egymásnak adogatva át az egy szem hegesztőpajzsot; illetve voltak, akik – ügyet sem vetve eme nemes eseményre – ültek a gép előtt és programoztak tovább.

Az ablakból szólt az egyik kolléga a másik "tábornak":
– Ti csak ültök a gép előtt, és ha minden elsötétül, jön a világvége, észre se veszitek, mert csak a monitort bámuljátok!
Mire az egyik programozó munkatársam:
– Majd ha EZ elsötétül, akkor van a világvége!

Kicsit késve, de most megemlékeznék róla a blogomon is, hogy vettem egy új bicajt. Nightcrawlernek neveztem el.

Úgy megy, mint az álom! Tekerni is alig kell, mert megy ez magától. :D

Vasárnap mentem vele egy próbakört egy olyan útvonalon, ahol korábban is jártam már. Szentendrére és vissza, de ezúttal megállás nélkül teljesítettem a távot. Persze, ha a piros lámpákat nem vesszük figyelembe. Mondhatni, csak forgalmi okok miatt álltam meg.

Lényeg a lényeg, már az elején elhatároztam, hogy nem fogok megállni pihenni, mert kíváncsi voltam, kibírom-e.

Nos, ilyet többet nem csinálok. Kaját sem vittem magammal – igaz, reggeliztem előtte –, de az utolsó ~4 kilométerre egyik pillanatról a másikra úgy elment az erőm, hogy csak 8-cal - 10-zel tudtam hazavánszorogni. Durva volt, mert majdnem leájultam a bicikliről. :D

De amúgy végigtekertem, tehát sikerült teljesítenem a kitűzött célt. Az útvonalat is idebiggyesztem.

Amúgy eddig majdnem 100 km-t tekertem vele összesen, egész pontosan 94,9-et.

Tegnapi munkanapom igencsak keserűen végződött. Gyalog kellett elhagynom a munkahelyem, mivel a biciklimet ellopták.

Ezek után már sehova se mennék kerékpárral. Az egyetlen biztos megoldás az lenne, ha csak túrákra használnám a biciklit, de csak ezért nem fogok újat venni.

Nos, ez egy ékes példa arra, hogy miért gyűlölöm annyira ezt az országot és ezt a várost.

Ma délután érkezett a telefonhívás, hogy kiválasztottak arra a munkahelyre, ahol néhány hete voltam állásinterjún. Ez azért nagy dolog, mert ez lesz az első olyan munkahelyem, ahol azzal foglalkozom, amihez értek. Úgy is mondhatjuk, hogy a karrierem kezdete.

A webre fogok fejleszteni, ahogyan eddig is, csak most sokkal komolyabban!

Amint látható, az új keretrendszerrel együtt egy új funkció is érkezett. Immár több nyelven is olvashatjátok a bejegyzéseimet. Már amelyiket.

Az ötlet, hogy többnyelvű blogot készítsek, akkor született meg, amikor elkezdtem svédül tanulni. Mivel a nyelvtanuláshoz elengedhetetlen, hogy írjak néha egy-egy terjedelmesebb, összefüggő szöveget, ezért úgy gondoltam, hogy a blogomat fogom gyakorlásra használni.

Szóval ne csodálkozzon senki, ha nyelvtani hibáktól hemzsegő, érthetetlen katyvaszt sikerül összehoznom. :D

A dátumokat elnézve úgy tűnhet, hogy igencsak hanyagolom mostanában ezt a blogot – pedig hát dehogy is. Bejegyzéseket ugyan nem írtam, viszont a háttérben folyamatos munka folyik. Átírom az egész blogmotort Laravel keretrendszerbe, ezt a mostanit pedig kukázom.

Egészen jól haladok, már csak néhány admin funkciót kell implementálni, valamint a kinézetén kell csiszolni még egy kicsit. Képernyőképet most nem töltenék fel, hadd legyen meglepetés. :)

Mivel januárban lejár az útlevelem, úgy döntöttem, hogy megújítom. Budapesten lakom, bármelyik kerületi okmányirodában elkészíttethetem, úgyhogy ennek simán, zökkenőmentesen kell mennie – gondoltam magamban.

Mi kell hozzá? Régi útlevél, lakcímkártya, 7500 Ft (amennyiben normál eljárásban, 5 évre szóló okmányt kérek). Tegnap neki is indultam az ügyintézésnek. A lentebb olvasható történethez persze az is hozzátartozik, hogy most többen hivatali szabadságon vannak, tehát normális esetben (merem remélni, hogy) normálisan zajlik az ügyintézés.

Tehát fogtam magam, beszambáztam az utcasarkon lévő 8. kerületi okmányirodába, hogy én útlevelet szeretnék készíttetni. A sorszám-osztogató ipse közölte velem, hogy most szabadságon vannak; augusztus 21. után lehet megkezdeni az ügyintézést.

Elsőre kicsit meglepődtem, de semmi gond, melyik okmányiroda van a legközelebb? Azt éppen nem tudtam, melyik van a legközelebb, de elsőre a ferencvárosi jutott eszembe. Nosza, telefont, Google Mapset elő, aztán irány a 9. kerületi önkormányzat.

Beléptem az ajtón, hogy én útlevelet szeretnék készíttetni. A sorszám-osztogató hölgy azt mondta, hogy holnap menjek vissza, mert holnaptól osztanak sorszámot. Hát jó. Kicsit mérgelődtem, hogy csak egy nappal később tudom elkezdeni a procedúrát, de ennyi belefér, ezért már nem keresek másik intézményt.

Másnap, azaz ma ismét nekiindultam, egyenesen a ferencvárosi okmányirodába, hogy én útlevelet szeretnék készíttetni. A sorszám-osztogató hölgy (10 perc telefonálgatás után) azt mondta, hogy hétfőn menjek vissza, akkortól osztanak sorszámot.
Hmm. Egy pillanat Deja Vu után rákérdeztem, hogy mégis mikorra menjek.

– 8-kor nyit az okmányiroda, de nagyon sokan lesznek, hamar elfogynak a sorszámok, és csak 1 kolléga dolgozik.

Fasza.

– És azt meg teszik tudni mondani, hogy...
– Az Erzsébet téren, vagy a bla bla bla...

Ahogyan ő sem várta meg, míg befejezem a kérdést, én sem jegyeztem meg a mondandója végét (ez hiba volt). Egyébként az Erzsébet teret még tudtam, hogy hol van, a másik, amit mondott, ahhoz már térkép kellett volna, ezért sem memorizáltam. Tehát az Erzsébet téri önkormányzatot választottam (ez is hiba volt) – legyen is akármelyik kerületben.

Mikor odaértem az Erzsébet térre, még kb. egy órát keveregtem a turisták között, mire megtaláltam az okmányirodát. Ki volt ugyan táblázva, de abszolút rossz irányba vezetett.

Na, de miután megtaláltam, beléptem az ajtón, hogy én útlevelet szeretnék készíttetni. A sorszám-osztogató ipse közölte velem, hogy ide előre kell időpontot foglalni, de majd ő megmondja, hova menjek.

– Szálljon fel a földalattira, majd az Oktogonnál szálljon le, menjen az Andrássy út 55-be, az ott van az Eötvös utca sarkán.

Most már kezdett fogyni a türelmem, de telefon, térkép ismét elő. Hol vagyok most, és ehhez képest hova is akarok menni? Szerencsére nem volt messze, úgyhogy továbbra is gyalogszerrel közlekedtem.

Meg is találtam a kérdéses intézményt, beléptem az ajtón, hogy én útlevelet szeretnék készíttetni. A sorszám-osztogató ipse csak ennyit mondott:

– Parancsoljon!

És nyomta a sorszámot.

Hát ennyire simán ment! Akar még valaki útlevelet?

A ma reggeli bejegyzésben ugyan jó dolgokat írtam a Windows 8.1-ről, de ne feledjük a tavaly novemberi bejegyzésemet, amiben mérgemben szénné fikáztam.

Most nem dühből írok, de megint jönnek elő a problémák szépen, sorban.

Tegnap este még működött a hangkártya, ma már nem. Tegnap este egy órán keresztül telepítettem 35 frissítést, azt írta, sikeresen települtek. Most körülnéztem a Windows Update-ben, hátha egy frissítés cseszte el a hangkártyát, és már van javítás. Legnagyobb meglepetésemre azt írja, sosem volt még frissítés telepítve, és van 35 új frissítés.

Na most.

Az első kérdésem (ami költői): Akkor mitől ment el a hang?
Question numero два: Mit csinált tegnap frissítés címszó alatt egy órán keresztül?

DBlog site - 2012 - 2018 © Minden jog fenntartva.